Dzsafar Panahi azt tervezi, hogy jövőre hazatér az őt fenyegető újabb börtönbüntetés ellenére is - mondta el a nemzetközi hírű iráni filmrendező csütörtökön a Marrakesi Nemzetközi Filmfesztiválon, amely Csak egy baleset című Arany Pálma-díjas alkotását tűzte műsorára.

Mosztafa Nili, a rendező ügyvédje a közösségi médián jelentette be, hogy egy teheráni bíróság hétfőn távollétében sújtotta Panahit újabb egyévi börtönbüntetéssel, és két évre az utazástól is eltiltották "rendszerellenes propagandatevékenysége miatt". Az ügyvéd azt is közölte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

"Tudom, hogy a filmjeim nem tetszenek a kormánynak, de ez nem ok arra, hogy elhagyjam a hazámat" - mondta a 65 éves filmes a marrakesi fesztivál közönségének, amely tapssal köszöntötte csütörtökön. "A hazám az, ahol lélegezni tudok, ahol megtalálom az okát, hogy éljek, és ahol meglelem az erőt az alkotáshoz" - fűzte hozzá.

"Csak egy útlevelem van. A hazám útlevele, és remélem, hogy megtarthatom. Bár megvolt rá a lehetőségen, még a legnehezebb években sem fontoltam meg soha, hogy elhagyjam a hazámat, és menekültként éljek máshol" - hangsúlyozta.

A rendező elmondta, hogy három hónapja dolgoznak a film Oscar-kampányán, és Iránba való hazatérését jövőre tervezi, miután a produkció turnéja befejeződött.

Panahi egyike a nemzetközileg elismert kortárs iráni filmrendezőknek, akik az utóbbi 20 évben annak ellenére is folytatták a munkát, hogy az iráni hatóságok újra és újra börtönnel, háziőrizettel és utazási tilalommal sújtották őket.

Legújabb alkotását, a Csak egy baleset című drámát Panahi titokban forgatta azt követően, hogy hét hónap után 2023-ban csak éhségsztrájkja miatt szabadult ki a börtönből.

A film a börtönben szerzett tapasztalatain, az ott hallott történeteken alapul. Egy férfiról szól, aki szabadulása után úgy véli, hogy egykori börtönőrét és kínzóját látta meg. Először bosszút forral, de aztán inkább megkeresi rabtársait, hogy velük döntse el, mi legyen a sorsa.

A Csak egy baleset a cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma-díjat, Franciaország pedig ezt a filmet választotta Oscar-nevezésének a legjobb nemzetközi film kategóriájában. A napokban a New York-i függetlenfilmes Gotham-gálán három díjat is elnyert az alkotás, köztük Panahi a legjobb rendező díját is megkapta, majd a New York-i Filmkritikusok Köre (NYFCC) és a National Board of Review (NBR) amerikai filmes testület is díjazta az iráni filmest.

(MTI)