Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetője ismét elkötelezettségéről biztosította a kurdok és a török kormány közötti békefolyamatot - derült ki a kurd vezetőt börtönében meglátogató parlamenti delegáció szerdai közléséből.

A 26 éve rácsok mögött lévő Abdullah Öcalan a kurdbarát DEM párt parlamenti képviselőinek elmondta, hogy a kurdok és Ankara közötti békefolyamat jogi eszközök segítségével garantálja a kurdok részvételét az ország életében, és lehetővé teszi népe számára, hogy részt vegyen a társadalmilag egységes török köztársaság építésében.

Öcalan idén februárban a lázadás beszüntetésére és önfeloszlatásra szólította fel az általa vezetett PKK-t, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek minősített. Nem sokkal ezt követően az 1978-ban alapított, a török vezetés ellen négy évtizede harcoló PKK bejelentette fegyvereinek beszolgáltatását. Az ezt célzó tárgyalásokon a török parlament harmadik legnagyobb politikai erejének számító DEM közvetítői szerepet vállalt.

A PKK iraki csoportjának egyik magas rangú parancsnoka, Amed Malazgirt november végén Öcalan szabadon engedésére szólította fel Ankarát, hangsúlyozva, hogy a szervezet megtette, amit kértek tőle, "most a török államon a sor".

A PKK Ankara elleni fegyveres harcában az évtizedek során mintegy 50 ezren vesztették életüket.

(MTI)