Világszerte több mint hatezer, zömében civil halálos áldozata és sérültje volt tavaly a fel nem robbant lőszereknek és taposóaknáknak a Landmine Monitor civilszervezet hétfői, a 2024-es adatokat tartalmazó összesítése szerint, amelyben kiemelték, hogy ez a szám négy év óta a legmagasabb.

A jelentés szerint az áldozatok - összesen 1945 halott és 4325 sérült - csaknem 90 százaléka civil, mintegy fele pedig nő és gyerek.

Az összeállítók szerint a magas szám elsősorban a szíriai és a mianmari konfliktusnak tulajdonítható. Míg az előbbivel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a fel nem robbant taposóaknák továbbra is veszélyt jelentenek a hazatérőkre, Mianmarral összefüggésben rámutattak arra, hogy tavaly onnan jelentették a legtöbb, több mint 2000 robbanást. Kiemelték, hogy a délkelet-ázsiai országban mind a hadsereg, mind a vele szemben álló lázadócsoportok alkalmaznak taposóaknákat.

A jelentésben emellett a szervezet aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy több ország el akarja hagyni a gyalogsági aknák alkalmazását, felhalmozását, gyártását és átadását tiltó, 1999-ben aláírt ottawai egyezményt. Ukrajna idén nyáron jelentette be kilépési szándékát, amelyet azzal magyarázott, hogy az aknák telepítése lassíthatja az előrenyomuló orosz csapatokat, és - ugyancsak az Oroszország jelentette fenyegetésre hivatkozva - hasonló döntést hozott Észtország, Litvánia, Finnország, Lettország és Lengyelország is.

Mianmar és Oroszország, amely sosem írta alá az egyezményt, továbbra is rendszeresen használja a taposóaknákat - figyelmeztetett a szervezet.

A jelentés emellett kitért arra is, hogy a donorországokból érkező segélyek megcsappanása miatt csökkenteniük kellett a túlélők számára működtetett rehabilitációs programokat és több, az aknamentesítéssel és lőszertárolással kapcsolatos felvilágosító kampányt is meg kellett szakítani.

Ruth Bottomley, a szervezet munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok támogatásának csökkentésével olyan országokban értek véget a taposóaknákkal kapcsolatos programok, mint például Afganisztán, Irak és Jemen, hozzátéve, hogy korábban az amerikai támogatás jelentette az összes nemzetközi segély egyharmadát.

(MTI)