Százezres nagyságrendű tömeg vett részt kedden Varsóban a lengyel függetlenség napja alkalmából a konzervatív körök által hagyományosan megrendezett meneten, a résztvevők között ott volt Karol Nawrocki államfő és több ellenzéki politikus.

A varsói főpolgármesteri hivatal közölte, hogy a rendezvényen nem történt komolyabb incidens, és a résztvevők száma mintegy százezer volt. A kormányhoz közeli, onet.pl nevű hírportál szerint akár 160 ezren is lehettek, a szervezők pedig 250 ezer lelkesre becsülték a részvételt.

November 11-e a legnagyobb nemzeti ünnep Lengyelországban annak emlékére, hogy az ország az első világháború befejeztével, 1918 novemberében, 123 évi feldaraboltság után visszanyerte önálló államiságát.

A felvonuláson, amelynek mottója az idén az "Egy nemzet, erős Lengyelország" volt, a résztvevők nemzeti zászlók alatt, nemzeti színű sálakban és fejkoszorúkkal, hazafias jelszavakat, jelmondatokat ismételve vonultak a belvároson és a Poniatowski hídon át a Visztula túlsó partjára, a Nemzeti Stadionhoz. Induláskor rózsafüzért imádkoztak a hazáért, és elénekelték a nemzeti himnuszt. Láthatók voltak a mentben az illegális bevándorlást elutasító és kormányellenes feliratú transzparensek is. Vittek egyebek között egy nagyméretű transzparenst, amelyen Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőnek, volt igazságügyi miniszternek a portréja volt látható, valamint egy felirat: "Ziobro kiállt az emberek mellett, és most az emberek állnak ki mellette". Ugyanis a parlament a múlt héten egy büntetőeljárás miatt megszavazta a politikus mentelmi jogának felfüggesztését, és jóváhagyta a politikus előzetes letartóztatását.

A menetben ott volt Mateusz Morawiecki volt kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek európai pártcsalád elnöke, Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki erőnek, a Jog és Igazságosságnak az elnöke, valamint Krzysztof Bosak alsóházi alelnök, az ellenzéki Konföderáció politikusa is.

A függetlenség napja alkalmából több vidéki városban is tartottak gyűléseket, kulturális rendezvényeket, és szentmiséket mutattak be a templomokban. A hivatalos központi megemlékezés délelőtt a varsói Pilsudski téren volt Karol Nawrocki elnök, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és más vezető politikusok részvételével.

(MTI)