Az ukrán zászlók a csehországi középületeken a szolidaritás jelképei, ezért továbbra is ott kellene maradniuk – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök hétfőn a nyugat-csehországi Frantiskovy Lázne fürdővárosban a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva.
Tomio Okamura, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke, akit a múlt héten megválasztottak a cseh parlamenti alsóház új elnökévé, egy nappal megválasztása után levetette az ukrán zászlót a képviselőház épületéről. Az októberi választáson győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke, Karel Havlícek vasárnap a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió vitaműsorában pedig kijelentette, hogy az ukrán zászlókat fokozatosan az összes középületről el kellene távolítani, mert mint jelképek már teljesítették feladatukat. Az ANO az SPD-vel és az Autósok párttal két hete koalíciós szerződést írt alá, és már tárgyalnak az új kormány létrehozásáról.
"A zászlókat egy agresszív hatalom által megtámadott országgal való szolidaritás kinyilvánításaként tűztük ki a középületekre. Úgy vélem, hogy ez a helyzet még nem változott meg. Ukrajna továbbra is az orosz agresszió célpontja, és amíg nem születik meg valamiféle békemegállapodás, addig a mi szolidaritásunknak sem kellene enyhülnie" – szögezte le az államfő.
A zászlók jelképek, de nagyobb kárt okozna, ha Csehország megváltoztatná hozzáállását Ukrajnához – mutatott rá Petr Pavel.
"Meggyőződésem, hogy a segítségnyújtásunknak folytatódnia kellene. Ez nemcsak szolidaritásunk kifejezése Ukrajnával, de azoknak az értékeknek a kifejezője is, amelyeken országunknak (Csehországnak) mint demokratikus államnak nyugodnia kellene" - szögezte le a köztársasági elnök.
Legitim elvárás, hogy Andrej Babis, az ANO elnöke, aki nagy valószínűséggel az ország új kormányfője lesz, még kinevezése előtt nyilvánosan közölje, hogyan kívánja megoldali a törvényi összeférhetetlenséget politikusi és vállalkozói szerepe között – jelentette ki az elnök egy másik újságírói kérdésre válaszolva.
"Jó lenne, ha a közvélemény a jövőbeni lehetséges kormányfőtől megtudhatná, hogy hivatalában nem esik majd az összeférhetetlenségi törvény hatálya alá, s törvényi probléma nélkül fog Csehország érdekében működni" – mutatott rá Petr Pavel.
Andrej Babis, aki Csehország egyik leggazdagabb embere, még korábban ismételten kijelentette: van megoldása a problémára, és azt ismertetni fogja az államfővel, majd a nyilvánossággal is még kormányfői kinevezése előtt.
Az ANO elnöke korábbi kormányfői megbízatása idején (2017-2021) cégeit, köztük a több tízezer embert foglalkoztató Agrofert holdingot, speciális vagyonalapokba helyezte, hogy megfeleljen az összeférhetetlenségi törvény követelményeinek. A közelmúltban azonban bejelentette, hogy a vagyonalapok megszűntek, és újra egyedüli tulajdonosa az Agrofertnek.
Az államfő szerdára meghívta Andrej Babist a Hradzsinba, hogy megvitassa vele a kormányalakítási tárgyalások helyzetét.
(MTI)