Hétfőn megjelent a bíróság előtt az a férfi, aki tavaly decemberben szándékosan hajtott autójával a kelet-németországi Magdeburg karácsonyi vásárának látogatói közé, a gázolásban hatan meghaltak, 338-an pedig megsérültek - írja a Guardian és a Deutsche Welle nyomán a Telex.
Az 51 éves Taleb Al Abdulmohsen szaúd-arábiai pszichiátert hétfőn bilincsben és lábvasban vitték a bíróságra, a tárgyalás idejére golyóálló üvegkonténerben helyezték el. Abdulmohsen 2006-ban "menekültként" érkezett Németországba Szaúd-Arábiából, és 2020 óta pszichiáterként dolgozott.
A főügyész több órán át olvasta fel a vádiratot, a férfit többrendbeli gyilkossággal, többszörös emberölési kísérlettel vádolják, amiért 2024. december 20-án szándékosan belehajtott kétonnás, 340 lóerős autójával a járókelők közé. A szöveg szerint a gondosan megtervezett támadás 19:02 és 19:04 között történt, az elgázoltak közül többen azonnal meghaltak. 338 ember megsérült, közülük 31-en maradandó egészségkárosodást szenvedtek.

További fotók: Klaus-Dietmar Gabbert / dpa / AFP
Abdulmohsent az iszlám kritikusaként és "szélsőjobboldali" nézetek, valamint radikális összeesküvés-elméletek támogatójaként írták le, akit egy vita után személyes haragja és az őt ért vélt igazságtalanság vezérelt. Saját magát "exmuszlimként" határozza meg. A Szaúd-Arábia keleti részében fekvő el-Hofufból származik. Síita muzulmán, eltérően az ország népességének 90 százalékát kitevő szunnita többségtől. Ha bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.
Abdulmohsen az első tárgyalási nap ebédszünete előtt azt kérte, hogy válaszolhasson a vádakra, azt mondta, hogy "órákig, talán napokig" is szeretne majd beszélni a történtekről. A bíró biztosította, hogy elegendő időt kap majd.
A gázoló az év elején több áldozatot is megdöbbentett azzal, hogy a börtönből bocsánatkérő leveleket küldött nekik.
A magdeburgi tárgyalótermet 4,5 millió euróból építették a tárgyalásra. Több mint 170 társfelperes és ügyvédeik számára biztosít helyet. A tárgyalás, amelyre körülbelül 50 napot szánnak, várhatóan márciusig is eltart.
A szaúdi hatóságok háromszor is figyelmeztették Németországot a magdeburgi gázolóval kapcsolatban, és többször kérték a kiadatását.
A szaúdiak először 2007-ben hívták fel a német hatóságok figyelmét a férfi különböző radikális nézeteire, és abban az évben, illetve egy évvel később is kérték a szökevénynek tekintett férfi kiadatását, de Németország ezt visszautasította.


