"Teljes mértékben nyitott vagyok" egy találkozóra Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel - jelentette ki az amerikai elnök helyi idő szerint pénteken, útban a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozója felé.

Donald Trump az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: "nagyon jól kijön" a kommunista ország vezetőjével.

Előző elnöki ciklusa idején Trump háromszor találkozott személyesen Kim Dzsongünnel: először 2018-ban Szingapúrban, majd 2019-ben Hanoiban, utána pedig a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.

Pekingre kitérve Trump elmondta, szeretné, ha Kína segítséget nyújtana az Egyesült Államoknak Oroszország ügyében, valamint örülne, ha Peking szabadon engedné a kínai hatóságok által bebörtönzött Jimmy Lai hongkongi üzletembert.

Lai az egyik legjelentősebb személyiség, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezek miatt akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.

"Rá fogok kérdezni (...), és meglátjuk, mi lesz majd" - jelentette ki az üggyel kapcsolatban Trump az indulása előtti sajtótájékoztatón, amelyen egyúttal megerősítette, hogy nemsokára Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat.

Mint mondta, a találkozón Tajvanról, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyekről is szót ejtenek majd.

"Sok mindent kell megbeszélnünk Hszi elnökkel, neki is sok mindent kell megbeszélnie velünk; azt hiszem, jó találkozónk lesz" - jelentette ki Trump.

Trump második elnöki ciklusának ez az első külföldi körútja; az ötnapos út első állomása Malajzia, ahol részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján is. Útjának következő állomása Japán lesz, majd Dél-Korea felé indul tovább, ahol részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján.

(MTI)

Kapcsolódó: Az amerikai titkosszolgálat szerint a "kis rakétaember" átverte Trumpot, és folytatja a nukleáris fegyverkezést