Németországban tovább nőtt az ukrajnai menekültek száma, október közepi adatok szerint nagyjából 1,26 millióan voltak - közölte szerdán a német belügyminisztérium szóvivője. Tavaly mintegy 1,18 millió ukrajnai menekültet tartottak számon Németországban.
Fotó: Wiebke Judith / Pro Asyl
A növekedést részben a fiatal ukrán férfiakra vonatkozó kiutazási korlátok enyhítésének tulajdonítják. Ukrajnában az időközben többször meghosszabbított hadiállapot kihirdetése óta a 18-60 éves, hadköteles korú férfiaknak csak kivételes esetekben engedélyezték, hogy elhagyják az ország területét. A kijevi vezetés augusztusban azonban úgy döntött, hogy feloldja a 18-22 éves korcsoport számára e korlátozást, ami ahhoz vezetett, hogy még több fiatal férfi hagyta el az országot.
"Jelenleg számot vetünk azzal a lehetőséggel, hogy ez fokozott migráció első fázisa lehet az Ukrajnában a nyáron elfogadott szabályozás hatályba lépése nyomán" - közölte a német belügyminisztérium, amely nem zárta ki, hogy a menedéket kérő fiatal férfiak száma később ismét csökkenhet.
A tárca kitért arra is, hogy a Németországban tartózkodó ukrajnai menekültek közt a félmilliót is meghaladja a férfiak száma.
(MTI)