Gyakorlatot tartottak az orosz hadászati nukleáris erők Vlagyimir Putyin elnök irányításával - közölte szerdán a Kreml.

A gyakorlaton több interkontinentális ballisztikus és légi állomásoztatású "szárnyas" rakétát indítottak. Bevetették a Jarsz komplexumot a pleszecki űrrepülőtérről - a célpont a kamcsatkai Kura lőtér volt -, a Brjanszk tengeralattjárót a Barents-tenger vizein, valamint Tu-95MS típusú hadászati rakétahordozó repülőgépeket is.

Az elnök a vezérkar ülésén közölte, hogy a gyakorlat a tervek szerint zajlott. Hangsúlyozta, hogy a nukleáris erők irányítását az előzetesen elfogadott menetrend szerint gyakorolták el.

Az indításokat a Nemzeti Védelmi Parancsnokság felügyelte. A Kreml közleménye szerint a gyakorlattal a felkészültség szintjét és a csapatok irányításával kapcsolatos gyakorlati készségeket ellenőrizték, minden feladatot végrehajtottak.

(MTI)