A müncheni ügyészség vádat emelt egy szíriai állampolgár ellen, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam terrorszervezettel rokonszenvezik, és terrorcselekményt készített elő Németországban - derült ki a vádhatóság szerdai bejelentéséből.

Az ügyben közreműködő nyomozók szerint a 27 éves férfi - aki saját vallomása szerint "vallási kötelességének tartotta a hitetlenek elleni harcot" - a vád szerint tavaly októberben, az internetről robbanószerkezetek összeállításáról szóló útmutatókra tett szert, a gyanú szerint azzal a céllal, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen vagy más zsúfolt helyen "nem hagyományos gyújtó- vagy robbanóeszköz segítségével" embereket öljön.

A férfit tavaly decemberben tartóztatták le egy nagyszabású razzia keretében a bajorországi Schweinfurt városában, azóta őrizetben van. A házkutatás során a környéken lakó élettársa otthonában bukkantak a robbanószerkezetekkel kapcsolatos útmutatókra, jóllehet a hatóságok azt is közölték, nincs konkrét bizonyítékuk arra, hogy a férfi valóban tett volna más egyéb előkészületeket is terrortámadás elkövetésére.

(MTI)