Incidens nélkül ért véget a szíriai tartományok többségében a parlamenti választás vasárnap - közölte a damaszkuszi belügyminisztérium szóvivője az urnazárást követően.
A Bassár el-Aszad volt elnök tavaly decemberi megbuktatása óta tartott első voksolás "biztonságtechnikai szempontból zökkenőmentesen" zajlott le - nyilatkozott az illetékes a dpa német hírügynökségnek.
Elmondta, hogy a belügyminisztérium munkatársainak százai biztosították a szavazóhelyiségek védelmét.
Kijelentette azt is, hogy Szíria történetében első ízben tartottak választást a titkosszolgálatok befolyásolása nélkül.
A voksoláson az egykamarás parlament 210 helyére 140 képviselőt választottak meg a kormány által kinevezett testületek által megválasztott elektorok, további 70-et Ahmad es-Saraa ideiglenes államfő jelöl ki.
A hivatalos végeredményeket korábbi közlés szerint várhatón hétfőn vagy kedden ismertetik.
A tizennégy szíriai tartományban kialakított 50 választókerületben a választói testületek mintegy hatezer tagja szavazott.
A dél-szíriai esz-Szuveida tartományban, ahol nemrégiben konfliktus volt a drúzok és a beduinok között, illetve az északkeleti Haszeke és Rakka tartományokban, amelyek a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd koalíció ellenőrzése alatt állnak, biztonsági okokból meghatározatlan időre elnapolták a szavazást, így várhatóan tizenhét képviselői hely betöltetlen marad.
A választáson 1578 jelölt indult, 14 százalékuk nő. Mindnyájan a választási testületek tagjai, és mert a politikai pártokat az új hatalom feloszlatta, valamennyien függetlenek.
Az új parlamentben nincsenek kvóták nemek, vallási, illetve etnikai kisebbségek szerint. Az elnök illetékességébe eső hetven képviselő kijelölése a teljes társadalmi képviseletet szolgálja. Ha például kevés a nő vagy a kisebbségi a megválasztott képviselők között, az elnök várhatóan magasabb arányban szerepelteti őket a listáján. Bírálói szerint viszont az elnök így akarja érvényesíteni a befolyását a törvényhozó testületben.
A hatóságok szerint a közvetlen választást egyelőre nem teszi lehetővé a választói névjegyzéknek a belső menekültek milliói miatti pontatlansága.
A tervek szerint a parlament mandátuma 30 hónapra szól. Ez alatt az idő alatt kell a kormánynak megteremtenie a feltételeket a közvetlen szavazáshoz.
(MTI)