Indonéziában harminchatra emelkedett a héten összeomlott bentlakásos iskola áldozatainak száma - közölte vasárnap a katasztrófa-elhárítás.
A hivatal hozzátette, hogy folytatják a hetedik napja tartó kutatást a további huszonhét, romok alatt rekedt fiatal holtteste után. Az áldozatok 13 és 19 év közöttiek.
A kutatási munkákhoz darukat is bevetettek a törmelékek kiemelésére. A munka 60 százalékát már elvégezték, a kutatást hétfőn tervezik befejezni.
A Kelet-Jáva tartományban fekvő Sidoarjo város iszlám bentlakásos iskolájának épülete hétfő délután omlott össze, a katasztrófavédelem szerint azért, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni, amelynek súlyát a falak nem bírták el. Az épületben éppen imádkoztak a 12-19 éves fiúk, mikor rájuk szakadtak a fölső szintek. A lányok az iskola egy másik szárnyában voltak, ahonnan ki tudtak menekülni.
A szülők pénteken egyeztek be a munkagépek bevetésébe, miután a mentők nem tapasztaltak életjeleket a romok alól.
A vallási minisztérium adatai szerint Indonéziában, a világ legnagyobb muszlim többségű országában mintegy 42 ezer hagyományos iszlám bentlakásos iskola van, ahol hétmillió diák tanul.
(MTI)