Reményét fejezte ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat este az izraeli televízióban sugárzott beszédében, hogy "a következő napokban" hazatérhetnek a Gázai övezetben fogva tartott túszok.

"Remélem, hogy a következő napokban hazahozhatjuk az összes túszunkat a szukkót ünnepe alatt" - mondta a kormányfő.

A szukkót (sátrak ünnepe) idén október 6-án kezdődik, és egy hétig tart.

Hozzátette: "a katonai és a diplomáciai nyomás" rákényszerítette a Hamászt, hogy beleegyezzen az elhurcolt túszok szabadon engedésébe.

Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy "véglegesítsék a technikai részleteket". Hangsúlyozta: Izrael célja, hogy "ezeket a tárgyalásokat egy pár napig tartó időkeretbe szorítsák".

A kormányfő arról beszélt, hogy a Hamász első lépésként átadja majd az összes izraeli túszt, és ezzel egy időben az izraeli hadsereg új pozíciót fog felvenni, de továbbra is ellenőrzése alatt tartja majd a stratégiailag fontos területeket "mélyen a Gázai övezetben".

Második lépésben a Hamászt lefegyverzik, és a Gázai övezet demilitarizált területté válik - folytatta, hozzátéve, hogy "ez történhet Donald Trump amerikai elnök terve szerint diplomáciai úton, vagy megvalósíthatjuk mi katonai úton is".

"Akár a könnyebb, akár a nehezebb úton, de ez mindenképpen meg fog történni" - fogalmazott.

A washingtoni Fehér Ház bejelentette szombaton, hogy Steve Witkoff, az amerikai elnök közel-keleti megbízottja, illetve Trump veje, Jared Kushner Egyiptomba utazik a túszok elengedésének feltételeit véglegesíteni.

Az egyiptomi al-Kahíra News szerint a Hamász és Izrael vasárnap és hétfőn tart közvetett tárgyalásokat Kairóban.

A Hamász iszlamista szervezet péntek este jelentette be, hogy kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet feletti irányítást. A bejelentést nem sokkal azután tették közzé, hogy Donald Trump vasárnap estig adott határidőt a Hamásznak, hogy elfogadja a gázai övezeti konfliktus rendezésére irányuló amerikai béketervet, hangsúlyozva, hogy ez az utolsó esélyük a megállapodásra.

(MTI nyomán)