Indonéziában már 14 holttestet találtak a héten összeomlott bentlakásos iskola romjai alatt - közölték szombaton a hatóságok, hozzátéve, hogy a mentésben már munkagépeket is bevetnek.
Suharyanto, az országos katasztrófavédelem vezetője a sajtónak elmondta, 49 embert még mindig keresnek.
Jóllehet több tisztségviselő figyelmeztetett, hogy a munkagépek a mentési terület más részein további rázkódásokat okozhatnak, az eltűntek hozzátartozói csütörtökön - 72 órával a katasztrófa után, amikor már szakértők szerint jelentősen csökken az esély arra, hogy további túlélőket találjanak - beleegyeztek a használatukba.
A kelet-jávai iszlám bentlakásos iskola épülete hétfő délután omlott össze, a mentőszolgálatok azóta versenyt futnak az idővel.
A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni, amelynek súlyát a falak nem bírták el. Az épületben éppen imádkoztak a 12-19 éves fiúk, mikor rájuk szakadtak a fölső szintek. A lányok az iskola egy másik szárnyában voltak, ahonnan ki tudtak menekülni.
(MTI)