Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciós bizottsága ideiglenesen feloldotta Amír Hán Muttaki utazási tilalmát, és ezzel lehetővé tette, hogy az afganisztáni tálib vezetés külügyminisztere október 9. és 16. között Indiába látogasson - közölte pénteken az indiai külügyminisztérium.
Amennyiben az út megvalósul, ez lesz az első magas szintű tálib vezetői látogatás Indiában a 2021-es afganisztáni hatalomátvétel óta. Az afganisztáni tálib kormányt eddig egyedül Oroszország ismerte el hivatalosan.
Az indiai külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy Újdelhi rendszeres kapcsolatban áll a kabuli vezetéssel, és emlékeztetett arra, hogy India az augusztus 31-i földrengés után is humanitárius segítséget küldött Afganisztánba, ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a látogatás biztosan megvalósul.
Az afganisztáni külügyminisztérium helyettes szóvivője közölte: a tárgyalások napirendjén a kétoldalú együttműködés, az egészségügy, a konzuli szolgáltatások és a kikötői hozzáférések szerepelnek; a látogatás pontos idejét azonban nem erősítette meg.
Indiai és afgán sajtóértesülések szerint Muttaki Moszkvába is ellátogat az indiai utazás előtt, ahol várhatóan Oroszország, Kína, Irán, Pakisztán, India és közép-ázsiai országok képviselőivel egyeztet.
(MTI)