Újra kihajózott pénteken a francia vizekről az orosz árnyékflottának az az olajszállító tankere, amelyet a francia hatóságok hat nappal ezelőtt feltartóztattak a breton partoknál, és "tengeri bűncselekmények" miatt eljárást indítottak ellene.
A Boracay péntekre virradó éjszaka indult el, és pénteken délnyugati irányba hajózott, a Marine Traffic és a Vesselfinder tengerészeti szakportálok szerint, távolodva a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-től, ahová a francia hatóságok szombaton átirányították és kikötésre kényszerítették.
A 244 méter hosszú, benini zászló alatt hajózó tankerre európai uniós szankciók vonatkoznak, mivel az Oroszország által a kőolajeladást sújtó nyugati szankciók megkerülésére üzemeltetett flotta tagja. A hajó egy héttel ezelőtt Dánia közelében járt, ahol drónok zavarták meg repülőterek forgalmát.
A tankhajó, amely a francia igazságszolgáltatás szerint "jelentős olajrakományt" szállított, a fedélzeti automatikus azonosító rendszeréből (AIS) származó adatok szerint pénteken a Szuezi-csatorna felé tartott, ami arra utal, hogy visszatérhetett eredeti útvonalára, amely a Szentpétervár közelében található Primorszk kikötőjéből az északnyugat-indiai Gudzsarát állambeli Vadinar felé vezetett, ahol egy kőolaj-finomító komplexum működik.
A hajó parancsnoka és másodtisztje - mindketten kínai állampolgárok - néhány órával korábban visszatértek a fedélzetre, miután "őrizetbe vételük után visszavitték őket a hajójukra" - közölte az AFP hírügynökséggel egy, a nyomozáshoz közel álló forrás.
Az illetékes francia ügyészség csütörtökön azt közölte, hogy a kapitánynak 2026 februárjában a nyugat-franciaországi Brestben kell megjelennie a bíróságon "ellenszegülés" miatt. A másodtiszt ellen nem indult eljárás.
A hajót szombaton tartóztatták fel a francia hatóságok, majd a bresti ügyészség a hajó hovatartozását igazoló okmányok hiánya, illetve ellenszegülés miatt indított eljárást.
Az Európai Unió szerint 444 hajó tartozik az orosz "árnyékflottához".
Ez a katonai akció Párizs azon szándékát jelzi, hogy "nyomást gyakoroljon az árnyékflottára, mert ez egyértelműen csökkenti Oroszország képességét, hogy finanszírozza háborús erőfeszítéseit" Ukrajnában - mondta Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Koppenhágában, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.
Az államfő szerint a flottához köthető olajkereskedelem több mint 30 milliárd eurót jelent Oroszország költségvetésének, és lehetővé teszi az Ukrajna elleni háborús erőfeszítések 30-40 százalékának finanszírozását.
A francia hatóságok szerint az árnyékflottának naponta 10-15 hajója halad el a breton partoknál.
A feltartóztatott hajót, amely az opensanctions.org honlap szerint többször változtatott nevet, illetve gaboni, Marshall-szigeteki és mongóliai lajstromszámokat, a The Maritime Executive című szakportál szerint azzal is gyanúsítják, hogy köze volt a minapi drónos berepülésekhez, amelyek megzavarták a dániai légiforgalmat. A portál szerint a hajóról indíthatták a drónokat. Ezzel a témával kapcsolatban azonban Emmanuel Macron szerdán óvatosságra intett.
(MTI)