A venezuelai kormány pénteken elítélte amerikai vadászgépek előző napi behatolását az ország légterébe, és azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy provokációt hajt végre, ami "a nemzeti szuverenitását fenyegeti".
Vladimir Padrino López védelmi miniszter azt mondta, hogy öt amerikai vadászgép mintegy 75 kilométerre megközelítette Venezuela partjait. A légvédelem, továbbá a fővároshoz közeli Maiquetia nemzetközi repülőtér nyomkövető rendszerei észlelték a gépeket.
Yván Gil külügyminiszter közösségi médiában közzétett nyilatkozatában leszögezte, hogy a lépés "a nemzeti szuverenitást fenyegető provokációnak minősül", és sérti a nemzetközi jogot, valamint a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló egyezményt. A külügyminiszter szerint a manőver veszélyeztette a légi közlekedés biztonságát a Karib-tengeren.
Az Egyesült Államok a venezuelai partoknál kábítószer-ellenes műveleteket folytat, amelyeket Caracas fenyegetésnek tart.
Donald Trump amerikai elnök a múlt hónapban tíz F-35-ös vadászgépet vezényelt Puerto Ricóba, az Egyesült Államok karibi területére, ami az elmúlt több mint három évtized legnagyobb katonai bevetése a térségben. Ezen felül nyolc hadihajót és egy tengeralattjárót is küldött a régióba a Karib-térségen keresztül az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem részeként.
Nicolás Maduro venezuelai elnök szerint Donald Trump burkoltan rezsimváltásra törekszik.
(MTI)