Keir Starmer brit miniszterelnök szerint a manchesteri zsinagóga ellen csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett terrortámadás is jelzi az antiszemita gyűlölet erősödését.
A támadás az északnyugat-angliai nagyváros Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál történt. A feltételezett elkövető több embert autójával elütött, másokat pedig megkéselt. A merényletben ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek.
A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.
Ilyenkor persze a brit hatóságok is belehúznak. A Scotland Yard csütörtök délután terrorcselekménynek nyilvánította a támadást.
A brit kormányfő, aki a merénylet hírére megszakította koppenhágai látogatását és hazautazott Londonba, a Downing Streeten elmondott csütörtök esti nyilatkozatában úgy fogalmazott: a nagy-britanniai zsidó intézményeket, zsinagógákat, még a zsidó iskolákat is a nap 24 órájában őrizni kell az antiszemita gyűlölet folyamatos fenyegetése miatt, és a csütörtöki manchesteri támadás is mutatja, hogy erre miért van szükség (persze, ha fehér briteket ér támadás, nem ilyen lelkesek a védelemben... - a szerk.).
Az antiszemitizmus nem új jelenség, a zsidóságnak mindig is együtt kellett élnie ezzel, de egyértelműen meg kell állapítani, hogy ez a gyűlölet ismét erősödésnek indult - mondta a brit miniszterelnök.
Keir Starmer szerint Nagy-Britannia feladata, hogy újból vereséget mérjen az antiszemita "gyűlölködésre".
A munkáspárti kormányfő kijelentette: tudja, hogy a brit zsidó közösség tagjai mennyire félnek, és őt szomorúsággal tölti el az a tény, hogy a zsidóságnak még mindig ilyen félelemben kell élnie.
Starmer közölte: minden tőle telhetőt megtesz a zsidó közösséget megillető biztonság garantálására. Ennek első lépéseként a brit kormányfő szerint "még láthatóbbá válik a rendőrségi jelenlét" a zsidó intézmények környékén.
Ezt a rendőrség is megerősítette.
Laurence Taylor, a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztályának parancsnokhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a nagy-britanniai rendőri erőket országszerte gyors ütemben mozgósítják, és a rendőrség megerősített járőrözésbe kezdett a zsinagógáknál és egyéb zsidó közösségi intézményeknél.
Csütörtök esti televíziós üzenetében Keir Starmer miniszterelnök a holokausztra utalva hangsúlyozta: azokban az időkben, amikor minden idők legnagyobb gonosztettét követték el egy nép ellen, nagyon sok zsidó család Nagy-Britanniában lelt menedékre. Nagy-Britannia azonban olyan ország, amely nemcsak menedéket, hanem otthont is nyújt az üldözötteknek és szembeszáll a gyűlölettel - fogalmazott a brit kormányfő.
(MTI nyomán)