Azíz Ahannús marokkói miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatában közölte, hogy nyitott a párbeszédre az egyre erőszakosabbá váló tüntetések lecsillapítása érdekében.

A királyság biztonsági erői csütörtökön már az egymás utáni hatodik éjszaka készülnek az eredetileg jobb egészségügyi ellátás és oktatás iránti követelésekkel békésen indult, de időközben erőszakba torkolló ifjúsági tüntetésekre, amelyek során eddig százakat állítottak elő, a tiltakozók pedig épületeket fosztottak ki, és járművek százait gyújtották fel.

A marokkói belügyminisztérium legfrissebb összesítése szerint 640-en sérültek meg, ebből 589-en a biztonsági erők tagjai. Szerdán már halálesetekről is érkeztek hírek: a biztonsági erők három, késekkel felfegyverzett fiatallal végeztek, akik fegyvereket akartak lopni Agadir egyik elővárosában. Az incidens során 200 ember rohamozta meg a biztonsági erők egyik őrhelyét, amire azok könnygázzal és figyelmeztető lövésekkel válaszoltak.

A belügyminisztérium szóvivője szerint a rongálásokért és a biztonsági erőkkel való összecsapásokért előállított tüntetők 70 százaléka fiatalkorú.

A miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya foglalkozik a tüntetők követeléseivel és kész a párbeszédre. "Ismét hangsúlyozzuk, hogy a párbeszéden alapuló megközelítés az egyetlen út a hazánk előtt álló különböző kihívások orvoslására" - mondta a kormányfő.

A tiltakozásokat a "Gen Z 212" nevű, főként fiatalokból álló mozgalom szervezte internetes platformokon. A résztvevők kifogásolják, hogy a kormány milliárdokat költ a 2030-as labdarúgó-világbajnokság stadionberuházásaira, miközben az egészségügy és az oktatás állapota súlyos hiányosságokat mutat. A közelmúltban nyolc nő halt meg egy agadiri állami kórházban, és az eset a marokkói egészségügy bírálatának egyik központi példájává vált.

(MTI)