Tizenegy embert fogtak el Szerbiában, mert a gyanú szerint kémkedtek, bűnszervezetben, valamint több "gyűlöletkeltő" akcióban vettek részt Franciaország és Németország területén - közölte a szerb belügyminisztérium hétfőn.
A gyanú szerint az elfogottak egyebek mellett zöld festéket öntöttek a párizsi Holokauszt Múzeumra, több zsinagógára és egy zsidó étteremre, valamint disznófejeket helyeztek el muszlim vallási helyszínek közelében, Berlinben pedig a Branderburgi kapunál fektettek le betoncsontvázakat, amelyekre különféle üzeneteket írtak - olvasható a közleményben.
A gyanú szerint a 11 embert egy külföldi hírszerző szolgálat utasításai alapján egy szerb állampolgár képezte ki, aki jelenleg szökésben van.
A tizenegy elfogott célja faji, vallási és más alapú gyűlölet keltése volt. A gyanúsítottak a bűncselekményeket 2025 áprilisa és szeptembere között hajtották végre - tette hozzá a minisztérium.
(MTI)