Az iráni biztonsági tanács jóváhagyta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) kötött megállapodást az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról.

Az Iránban nagy befolyással rendelkező testület helyi médiához vasárnap eljuttatott állásfoglalásában közölte, hogy a Kairóban született megállapodást megvizsgálták és elfogadták. Az iráni biztonsági tanács ugyanakkor megerősítette a kormány azon álláspontját, miszerint az ország, illetve nukleáris létesítményeivel szembeni "ellenséges intézkedés" esetében az egyezség hatályát veszti. Ezen felül a testületet bevonják az esetleges újabb intézkedésekről szóló jövőbeni döntésekbe.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója szeptember 9-én az iráni külügyminiszterrel, Abbász Aragcsival Kairóban - egyiptomi közvetítéssel - tartott megbeszélésén jutott egyezségre az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról.

A bécsi székhelyű ügynökség azt megelőzően hetekig tárgyalt az iráni képviselőkkel az ellenőrzések újraindításáról. A tárgyalások középpontjában elsősorban a több mint 400 kilogramm, az atomfegyverek szempontjából releváns küszöbértéket megközelítőre dúsított urán sorsa áll. Teherán eddig nem tájékoztatta a NAÜ-t arról, hogy ez az készlet jelenleg hol és milyen állapotban van az iráni nukleáris létesítmények elleni júniusi izraeli, illetve amerikai támadások után. Irán a júniusi események nyomán július 2-án jelentette be, hogy ideiglenesen felfüggeszti az együttműködést a NAÜ-vel.

(MTI)