Bubópestis gyanúja miatt Mongólia Hovd járásában ideiglenesen megtiltották a nyilvános rendezvényeket, az iskolákat pedig távoktatásra állították át - jelentette be az érintett tartomány kormányzója pénteken.

A közlemény szerint Bulgan településen több, pestis tünetekkel járó megbetegedést észleltek. Egy esetleges járvány kitörésének megelőzése érdekében a hatóságok megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket - közölte a tartományi kormányzó.

Néhány napja egy másik, Hönszgöl tartomány két településén jelentkeztek az első pestises megbetegedések. A három fertőzött közül egy meghalt. A két településen szigorúan korlátozzák a lakosság mozgását, megtiltották a közlekedési eszközök ki- és belépését.

Pénteki állapot szerint 110 olyan személy áll orvosi felügyelet alatt, aki kapcsolatba került a már pestises betegekkel.

Mongóliában 2014 és 2024 között húszan kapták el a pertist, közülük kilencen meghaltak. A pestist bakteriális fertőzés okozza, a kórokozót pedig rágcsálókon élősködő bolhák terjesztik. A kór kezelés nélkül akár 24 órán belül halálos lehet.

(MTI)