A brazil legfelsőbb bíróság bíráiból álló testület 27 év és három hónap börtönbüntetésre ítélte Jair Bolsonaro volt elnököt puccskísérlet vádjával.
A volt államfő, aki mindvégig tagadta az ellene felhozott vádat, fellebbezhet az ítélet ellen. Jair Bolsonaro jelenleg háziőrizetben van Brazíliavárosban.
Az ügyet vizsgáló testület öt bírója közül négy bűnösnek találta az öt vádpontban Jair Bolsonarót, aki ezzel az első olyan volt brazil elnök, akit puccskísérlet miatt ítéltek el.
A vádpontok egyike puccskísérlet a 2022-es elnökválasztási verseny elvesztését követően a vetélytárs, Luiz Inácio Lula da Silva ellen egy olyan összeesküvésben, amelynek részeként Lula, továbbá Geraldo Alckmint, Brazília megválasztott alelnöke és Alexandre de Morais, a legfelsőbb bíróság egyik tagjának a meggyilkolását is tervezték. A vádpontok között szerepelt továbbá részvétel fegyveres bűnszervezetben, a demokratikus jogállamiság erőszakos eltörlésére tett kísérlet, erőszakos károkozás és műemlékvédelem alatt álló örökség megrongálása.
Jair Bolsonaro vádlott-társait szintén elítélték a puccskísérletben való szerepük miatt. Braga Netto tábornok, Bolsonaro korábbi védelmi minisztere és 2022-es választások alelnökjelöltje 26 év börtönbüntetést kapott. Almir Garnier admirális 24 évet, Augusto Heleno tábornok 21 évet, Paulo Sérgio Nogueira tábornok pedig 19 évet. Mauro Cid alezredest, aki együttműködött a nyomozásban, két év börtönbüntetésre ítélték.
Bolsonaro ügyvédei „abszurdan túlzónak” nevezték az ítéletet, és közölték, hogy „a megfelelő fellebbezéseket” fogják benyújtani. A Legfelsőbb Bíróság ítélőtáblája emellett 2033-ig eltiltotta őt a közhivatalokért való indulástól. Bolsonaro, akit házi őrizetbe helyeztek, miután szökésveszélyesnek ítélték, nem vett részt személyesen a tárgyalás utolsó szakaszában. Korábban azonban azt állította, hogy az intézkedés célja az volt, hogy megakadályozza, hogy induljon a 2026-os elnökválasztáson – annak ellenére, hogy már korábban is eltiltották a közhivatalok gyakorlásától. Az eljárást „boszorkányüldözésnek” is nevezte.
Trumpéknak nagyon nem tetszik az ítélet
Az ítéletre reagált az Egyesült Államok kormánya. Donald Trump azt közölte, hogy „nagyon meglepőnek" találja azt, és magához hasonlította: „Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit velem próbáltak csinálni. De egyáltalán nem úszták meg”. Az amerikai elnök már korábban bejelentette, részben a bírósági eljárással indokolva, hogy 50 százalékos vámmal sújtja Brazíliát. Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint a brazil legfelsőbb bíróság „igazságtalanul döntött Jair Bolsonaro volt elnök bebörtönzéséről”, és azzal fenyegetőzött, hogy „ennek megfelelő választ ad erre a boszorkányüldözésre”.
A brazil külügyminisztérium gyorsan reagált, és az X-en közzétette, hogy „az olyan fenyegetések, mint amilyeneket Marco Rubio amerikai külügyminiszter tett ma egy brazil hatóságot támadó, a tényeket és a rendelkezésre álló meggyőző bizonyítékokat figyelmen kívül hagyó nyilatkozatában, nem fogják megfélemlíteni demokráciánkat”.
(MTI - Magyar Hang - BBC nyomán)
Korábban írtuk: Nem áll jól Bolsonaro szénája