Öt éven belül az olasz főváros szeretné elérni, hogy úszni lehessen a Tiberis-folyóban - jelentette be csütörtökön Róma főpolgármestere.
A francia hatóságok száz év után először idén júliusban engedélyezték a Szajnában való fürdést azt követően, hogy a tavalyi párizsi olimpia úszószámaihoz jelentősen javították a víz minőségét.
Roberto Gualtieri római főpolgármester a példát követve a Tiberist is alkalmassá akarja tenni a fürdőzésre, ezért munkacsoportot állított fel a kezdeményezés megvalósítására, az országos és regionális hatóságok közreműködésében is bízva.
Gualtieri hangsúlyozta: a kitűzött cél maximálisan elérhető. "Öt éven belül úszni tudunk majd a Tiberisben" - jelentette ki Japánban, az oszakai világkiállításon tett látogatásán.
Hozzátette: azt ugyan még nem becsülték meg, hogy mennyibe fog kerülni, de valószínűleg annál az 1,4 milliárd eurónál (550 milliárd forintnál) kevesebbe, amit a Szajna megtisztítására költöttek Párizsban, mivel a Tiberis vize kevésbé szennyezett.
A Tiberisben egészen az 1960-as évekig lehetett fürödni, amíg be nem tiltották a szennyezettsége miatt. Manapság több száz eurós bírságot kockáztat az, aki megmártózik a folyóban. Az a hagyomány azonban fennmaradt, hogy szilveszterkor búvárok ugranak a folyó vizébe Róma egyik hídjáról.
A Róma szívét átszelő Tiberis vagy Tevere fontos szállítási és közlekedési útvonal. Az utóbbi években azonban megritkult a partjain sétálgató vagy a vízén közlekedő helybeliek száma.
A városháza a jubileumi szentév alkalmából megtisztította a folyópartot, hogy vonzóbb legyen a polgárok és a turisták számára.
Párizsban évtizedekbe telt, hogy a Szajnát ismét visszaadhassák az úszóknak, és az olimpiai számok megrendezése után továbbra is kétséges, hogy meg tudják-e őrizni az ehhez szükséges vízminőséget. Az olimpia alatt az E. coli-baktériumfertőzések elkerülése végett a sportolók gyógyszert szedtek, és néhány vizes számot el is kellett halasztani, amíg el nem érték a megfelelő vízminőséget.
(MTI)