Magyarország elleni (pontosabban "rosszul szavazó" magyar képviselők elleni - a szerk.) szankciókra  sürgette az amerikai kongresszust egy amerikai székhelyű nem kormányzati szervezet (NGO) magyar származású, közép-európai tisztségviselője kedden az amerikai törvényhozás meghallgatásán Washingtonban.

Hegedüs Dániel, a German Marshall Fund Közép-Európáért felelős regionális igazgatója a kongresszus emberi jogi bizottságának meghallgatásán Magyarország mellett Szlovákia és Bulgária ellen is lépéseket javasolt a civil szervezetek működését szabályozó törvények vagy törvénytervezetek miatt.

Úgy vélekedett, hogy a három európai uniós ország jogszabályai a politikai véleménykülönbséget teszik jogi felelősségre vonhatóság tárgyává.

Hegedüs Dániel arra sürgette az amerikai kongresszust, hogy ítélje el Magyarországot, Szlovákiát és Bulgáriát a civil szervezeteket érintő jogszabályok miatt, valamint a törvényhozókat arra biztatta, hogy utazzanak el az említett országokba, és találkozzanak személyesen az érintett szervezetek vezetőivel.

A German Marshall Fund közép-európai igazgatójaként dolgozó szakértő szerint az amerikai törvényhozásnak nyomást kellene gyakorolnia az amerikai külügyminisztériumra is annak érdekében, hogy "állítsa vissza az Egyesült Államok pénzügyi támogatását a független civil társadalom és a szabad média számára Magyarországon, Szlovákiában és Bulgáriában" és potenciálisan minden olyan európai uniós és NATO-tagállamban, amely NGO-kat célzó törvényt fogad el. Hegedüs Dániel arra is sürgette a kongresszus tagjait, hogy kezdeményezzék az úgynevezett Magnyitszkij-törvény alapján azon magyar, szlovák, valamint - bulgáriai elfogadás esetén - bolgár törvényhozók szankcionálását, akik hivatalosan támogatják az NGO-kat sújtó törvényalkotási lépéseket.

A meghallgatáson Michael Shellenberger amerikai újságíró, egyetemi tanár úgy vélte, hogy csupán bizonyos országokat kritika tárgyává tenni elfogultság gyanúját veti fel. Kijelentette, hogy a demokratikus deficitek sorában nem hangzott el Románia, ahol esélyes elnökjelöltet tiltottak el az indulástól, ahogy Franciaországban és Brazíliában a jelenlegi legnépszerűbb jelölt a következő választáson nem indulhat, míg Németországban is egy esélyes polgármesterjelöltet tiltottak el a választási indulástól.

A kongresszus Tom Lantos Emberi Jogi Bizottságának meghallgatásán többek mellett szót kapott Gina Romero, az ENSZ különleges jelentéstevője is.

(MTI)