Svédország csökkenteni tervezi a büntethetőség korhatárát, miután megszaporodtak az olyan esetek, amelyekben bűnszervezetek gyerekeket toboroznak a közösségimédia-felületeken bérgyilkosságok elkövetésére.
"A gyermekeket a bűnözői hálózatok könyörtelenül kihasználják súlyos bűncselekmények elkövetésére" - mondta kedden Ulf Kristersson kormányfő éves beszédében, amelyet a parlament nyári szünet utáni első ülésén mondott, és amelyben bejelentette a korhatár leszállításának szándékát. A büntethetőség korhatára jelenleg 15 év.
"Ezeknek a gyermekeknek és potenciális áldozataiknak a védelme érdekében a kormány határozott lépéseket tesz az ilyen típusú cinikus kizsákmányolás ellen" - mondta a miniszterelnök.
A rendelkezésre álló legfrissebb hivatalos adatok szerint Svédországban 2024 első felében 93 - 15 év alatti - olyan kiskorút tartottak nyilván, akit gyilkossággal, gyilkosságban való bűnrészességgel vagy gyilkossági kísérlettel gyanúsítottak, ami háromszoros növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
Egy a svéd kormány által kinevezett nyomozó azt javasolta, hogy a büntethetőségi korhatárt 14 évre csökkentsék a különösen súlyos bűncselekmények esetében. Kristersson nem árulta el, hogy kormánya ezt a javaslatot fogja-e követni.
Svédországot több mint egy évtizede sújtják a szervezett bűnözéshez kapcsolódó lövöldözések és robbantások, miközben 2023 óta gyarapszik az ilyen bűncselekmények elkövetőinek száma.
(MTI)