Az Európai Bizottság elnöke a védelmébe vette az Európai Unió és Donald Trump amerikai elnök között a múlt hónapban megkötött vámtarifa-megállapodást a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap internetes kiadásában vasárnap megjelentetett írásában.

Az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy a megállapodás "egy tudatos döntés: stabilitás és előreláthatóság a konfrontáció kiszélesedése helyett". "Képzeljük el, hogy a demokratikus világ két legnagyobb gazdasága nem tud megállapodni, és kereskedelmi háborút indít egymás ellen. Ennek csak Moszkvában és Pekingben örülnének" - állapította meg.

A 15 százalékos amerikai vámtarifa-plafonra utalva azt írta, hogy "ha nem is tökéletes, de jó" megállapodást kötöttek. "Az általunk bevezetendő viszontvámokkal csak azt kockáztatnánk, hogy kirobbantunk egy költséges kereskedelmi háborút, amelynek negatív következményei lennének az európai alkalmazottakra, a fogyasztókra és az iparra" - tette hozzá.

Von der Leyen emlékeztetett: az EU exkluzív garanciát kapott arra, hogy a gyógyszer-, a félvezető- és a faipari termékek vámjai nem haladhatják meg a 15 százalékos vámtarifa-plafont, emellett több stratégiai ágazat - például a repülőgép-alkatrészek és a generikus gyógyszerek - teljes vámmentességet élvez. A felek abban is megállapodtak, hogy a vámmentes termékek körét a jövőben tovább bővítik.

Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az egyezség nem érinti az uniós szabályokat: Európa továbbra is maga dönt az élelmiszerbiztonságról, az online védelemről és a közegészségügy biztosításáról. A megállapodás szerinte lezár egy fejezetet a transzatlanti kapcsolatokban, ugyanakkor új együttműködési lehetőségek előtt is megnyitja az utat.

Von der Leyen írásában arra is rámutatott, hogy Európa nem építheti kereskedelmét kizárólag az Egyesült Államokra. Az elmúlt hónapokban új egyezségek születtek Mexikóval és a Mercosur-országcsoporttal, erősödtek a kapcsolatok Svájccal és az Egyesült Királysággal, lezárultak a tárgyalások Indonéziával, és arra törekszenek, hogy még az idén megállapodásra jussanak Indiával. Mint fogalmazott, ezek a partnerségek nem csupán a bizalmat és az együttműködést mélyítik el, hanem új exportlehetőségeket, munkahelyeket és növekedést is biztosítanak az európai gazdaság számára.

Mario Draghinak, az Európai Központi Bank volt elnökének szavait idézve rámutatott: a belső piacon fennálló akadályok és a szabályozási széttöredezettség nagyobb kárt okoznak a növekedésben, mint bármely harmadik ország vámjai. Jelenleg az uniós tagállamok közötti kereskedelem összvolumene kevesebb mint fele az amerikai tagállamok közötti összforgalomnak. Az Európai Bizottság elnöke szerint a belső piac kiteljesítése az EU legfontosabb feladata, hiszen csak így aknázható ki teljes mértékben a kontinens gazdasági potenciálja.

A megállapodást mások között Lars Klingbeil német pénzügyminiszter és alkancellár is bírálattal illette. A tárcavezető a Funke Media Groupnak nyilatkozva azt mondta: nem ünnepli a megállapodást pusztán amiatt, hogy azzal valami rosszabbat sikerült elkerülni. "Feltehetjük magunknak a kérdést: miképpen lehetséges az, hogy az Európai Unió - a maga 27 tagállamával és 450 millió lakosával - ilyen gyenge helyzetbe került" - mondta a szociáldemokrata politikus.

Klingbeil kifejezte abbéli reményét, hogy az Európai Unió meg tudja erősíteni magát, és akkor visszakerülhet a fő helyre a tárgyalóasztalnál. Naponta több mint 4,6 milliárd euró értékű áru és szolgáltatás cserél gazdát a két térség között, az éves kereskedelmi volumen pedig 1,68 ezer milliárd euró. A megállapodás szerinte rögzíti, hogy a legtöbb európai termék, köztük járművek és gyógyszerek, legfeljebb 15 százalékos "all-inclusive" vámtarifa alá eshetnek. Ez a plafon kizárólag az EU-ra vonatkozik, más országok esetében a vámtételek az eddigiekre rakódnak rá.

(MTI)