Az Iltalehti értesülései szerint egy parlamenti képviselő öngyilkosságot követett el a helsinki parlament épületében kedd délelőtt. Az elhunyt képviselő Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt (SDP) képviselője volt.
A 30 éves férfi 2023-ban lett képviselő, tagja volt a parlament igazgatási bizottságának és jogi bizottságának. Peltonen júniusban a közösségi médiában azt nyilatkozta, hogy vesebetegsége miatt kezelést kapott, majd néhány hetet otthon töltött, ezt követően pedig készen állt visszatérni a mindennapi életbe.
„Halálos baleset történt ma reggel. A helyszínre riasztották a mentőszolgálatokat, a rendőrséget a katasztrófavédelmi központon keresztül. A hatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést” – nyilatkozta Aaro Toivonen, a parlament biztonsági igazgatója az Iltalehtinek.
A rendőrségi jelentések szerint nem történt idegenkezűség. Az öngyilkosságról szóló információkat a helsinki rendőrség is megerősítette.
Finnország miniszterelnöke, Petteri Orpo közölte, hogy a kormányzó Koalíciós Párt miniszteri csoportja „egy időre felfüggeszti a politikai témájú egyeztetéseket” a tragédiára való tekintettel.
(Index)