Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szigeten az Erin hurrikán közeledése miatt.

Az amerikai hurrikánközpont (NHC) - hétfői közleménye szerint - arra számít, hogy a térség közelébe érkezett Erin csak lassan gyengül, miközben jelenleg óránként 220 kilométeres sebességgel tombol. Az előrejelzések szerint megváltoztatja a korábban a parttal nagyjából párhuzamosra várt útvonalát is, és mélyebben behatol a kontinensre, a tengeren pedig 15 méteres hullámokat is előidézhet.

A vihar hétfőn este Bermudától és Észak-Karolinától is valamivel több mint ezer kilométerre volt, és az NHC számításai szerint a hét közepén érkezik a kettő közé.

A keleti parti állam hatóságai egyelőre Ocracoke és Hatteras szigetek kiürítését rendelték el.

Az Erin hétfőn Puerto Rico közelében száguldott el, ahol villámárvizeket, kisebb földcsuszamlásokat és kiterjedt áramszünetet okozott.

(MTI)