Jelentősen megélénkült az érdeklődés a német hadsereg iránt: a védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint 2025-ben 28 százalékkal többen csatlakoztak a Bundeswehrhez, mint az előző év azonos időszakában.

Az év elejétől július 21-ig 13 750 újoncot vettek fel a Bundeswehrbe - közölte a tárca. A Bundeswehr létszáma jelenleg 183 100 fő, ami körülbelül kétezerrel több, mint egy évvel korábban. Az önkéntes alapon bevonulók száma mintegy 15 százalékkal emelkedett, és 11 350-re nőtt.

A minisztérium a toborzás erősödését részben a célzott kommunikációs kampányoknak, részben a nemzetközi biztonsági helyzet miatti fokozott társadalmi aggodalomnak tulajdonítja. A kormány pozitív fejleményként értékeli a növekvő számokat.

A tervek szerint a szövetségi kormány augusztus végén szavaz egy olyan törvénytervezetről, amely a katonai szolgálat rendszerének átalakítását célozza. Az új modell 2026 elején léphet életbe. Az átalakítás célja, hogy az önkéntességre építve, vonzóbb feltételekkel - például magasabb fizetéssel - évente akár 15 ezer új sorállományú katonát állítsanak szolgálatba.

(MTI)