Az afganisztáni tálib vezetés szerdán éles bírálatot fogalmazott meg a szomszédos országokkal szemben az afgán menekültek tömeges kitoloncolása miatt, miután Irán és Pakisztán is nagyszabású intézkedéseket foganatosított az országban illegálisan tartózkodó külföldiek eltávolítására.

Irán és Pakisztán határidőt szabott az érvényes papírok nélkül az országban tartózkodók távozására, emellett kitoloncolással vagy letartóztatással fenyegették meg azokat, akik nem működnek együtt a hatóságokkal. Ugyanakkor mindkét ország tagadja, hogy az intézkedések célzottan az afgánokra irányulnának.

Abdul Rahman Rashid, az afgán menekültügyi és visszatelepítési minisztérium helyettes vezetője egy kabuli sajtótájékoztatón a "nemzetközi normák, a humanitárius elvek és az iszlám értékek súlyos megsértésének" nevezte a tömeges kiutasításokat. "Afganisztán történetében még soha nem fordult elő, hogy ilyen mértékben és ilyen módon kényszerítették volna haza a menekülteket" – fogalmazott.

A minisztérium közlése szerint az elmúlt három hónapban Iránból mintegy 1,8 millió afgánt toloncoltak vissza, Pakisztánból több mint 184 ezer főt, míg Törökországból az év eleje óta több mint 5 ezer afgánt deportáltak. Emellett csaknem 10 ezer afgán foglyot is visszaküldtek, többségüket Pakisztánból.

A tárca becslései szerint világszerte mintegy 6 millió afgán menekült él külföldön, és a belső menekültek száma is folyamatosan nő. Mahmood al Haq Ahadi, a menekültügyi minisztérium stratégiai vezetője szerint idén mintegy 13 500 család kényszerült elhagyni otthonát természeti katasztrófák – aszályok, árvizek és viharok – következtében. Ezzel a belső menekült családok száma már eléri a 2,5 milliót.

A minisztérium delegációkat küld az érintett országokba, hogy jogi megoldásokat és hosszú távú együttműködést keressen a menekültválság kezelésére. Ezzel párhuzamosan nemzetközi segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a tömeges visszatoloncolások üteme már most is túlterheli az amúgy is gyenge lábakon álló afganisztáni ellátórendszert.

(MTI)