A francia külügyminiszter szerint az, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot, ösztönzés lehet az izraeli palesztin kétállamiság megteremtése felé, és további támogatókat állíthat az elképzelés mögé – erről Jean-Noel Barrot vasárnap beszélt a CBS amerikai televíziónak adott interjúban.

A francia diplomata a Face the Nation című heti politikai magazinműsorban felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn és kedden New Yorkban az ENSZ székházában Szaúd-Arábia társszervezésével konferenciát tartanak, amelyen a kétállami megoldás megvalósításának lehetőségeit, valamint az Izraelnek nyújtandó biztonsági garanciákat járják körül.

A külügyminiszter rendkívül szükségesnek nevezte a kétállamiságról szóló folyamat újraindítását, amit az egyetlen módnak tart arra, hogy a régió békéjét és stabilitását helyreállítsák. Véleménye szerint ez a törekvés kiegészíti Donald Trump amerikai elnök szándékát az izraeli-arab megbékélést szolgáló Ábrahám Egyezmények kiszélesítésére.

Jean-Noel Barrot szerint a rövid távú cél megegyezik az Egyesült Államokéval, amibe beletartozik a tűzszünet a Gázai övezetben, a Hamász kezében lévő túszok mindegyikének szabadon engedése, illetve átadása, valamint a palesztin szervezet lefegyverzése.

Az Egyesült Államok ENSZ-missziójának helyettes vezetője, Tommy Pigott csütörtökön közölte, hogy az ENSZ székházában a kétállami megoldásról rendezett nemzetközi konferencián országa nem képviselteti magát. A diplomáciai képviselet szóvivője pénteken arra emlékeztetett, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter határozott bírálatot fogalmazott meg annak a tervnek a nyomán, hogy Franciaország a közeljövőben elismerni szándékozik a palesztin államiságot, amit Emmanuel Macron francia elnök szeptemberben az ENSZ-közgyűlési héten tehet hivatalossá.

Izrael ENSZ-képviselete szintén közölte, hogy nem lesznek ott az eseményen, amelyre mintegy 60 ország jelezte részvételét.

(MTI nyomán)