Több százan tüntettek Tuniszban péntek este az ország elnöke ellen amiatt, hogy Kaisz Szaíd négy éve ezen a napon oszlatta fel a parlamentet és rendeleti kormányzást vezetett be.

Helyszíni beszámolók szerint "A köztársaság egy óriási börtön" elnevezésű megmozduláson a tömeg "Nem a félelemre, nem a terrorra" feliratú táblákkal, illetve a politikai foglyok képeivel vonult, valamint egy ketrecet is vittek magukkal, amely elmondásuk szerint az észak-afrikai ország politikai életét volt hivatva szimbolizálni.

Kaisz Szaíd 2021 nyarán oszlatta fel a parlamentet, és azóta rendeleti úton irányítja az országot. Politikai ellenfelei szerint az államfő alkotmányos puccsal őrizte meg hatalmát, de Szaid azt hangoztatja, hogy törvényesen járt el, és intézkedései az ország érdekét szolgálták.

Tunéziában 2023 februárja óta több mint 20 ellenzéki politikust és másokat, köztük üzletembereket tartóztattak le terrorizmussal kapcsolatos vádakkal.

(MTI)