Számosan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által egy hete betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség többtucatnyi tüntetőt őrizetbe vett.

A Palestine Action betiltásáról szóló határozat, amelyet a londoni parlament két háza előzőleg nagy többséggel jóváhagyott, múlt szombaton lépett érvénybe, miután a döntés elleni fellebbezéseket az eljáró bíróságok elvetették.

A brit kormány által betiltott és így jogilag terrorszervezetnek minősülő csoport az Izraelnek szánt fegyverszállítások akadályozásának meghirdetett céljával alakult 2020-ban.

A Palestine Actionnel együtt jelenleg 84 szerveződés szerepel a terrorizmushoz köthető tevékenység címén Nagy-Britanniában betiltott csoportok listáján.

Köztük van mások mellett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet és az orosz Wagner zsoldoscsoport.

A brit terrorellenes törvény alapján a betiltott szervezetek támogatása bűncselekmény, amelynek elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A Palestine Action betiltásának közvetlen előzményeként a szervezet tagjai három hete robogókkal behatoltak a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontjára, a London közelében működő Brize Norton katonai repülőtérre, és átalakított kézi tűzoltókészülékkel vörös festéket fújtak két Airbus Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgép hajtóműveibe.

A szakértői vizsgálat szerint a két repülőgépben 7 millió font (csaknem 3,3 milliárd forint) kár keletkezett.

A Palestine Action az akciót azzal indokolta, hogy a Brize Norton repülőteréről felszálló katonai repülőgépek hírszerzési tevékenységet folytatnak, amerikai és izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal és "fegyvereket szállítanak a Gázában folyó népirtáshoz", amelynek Nagy-Britannia a szervezet szerint így közvetlenül is részesévé vált.

Az akció óta négy gyanúsított ellen vádat emeltek az Egyesült Királyság nemzetbiztonságát sértő szándékos rongálás címén.

A vádhatóság közölte: a bíróság előtt azzal érvel majd, hogy a csoport akciója "a terrorizmussal köthető össze".

Szombaton a tiltás ellenére számosan tüntettek a londoni parlamenttel szemközti téren a palesztinpárti szervezet mellett, "Ellenzem a népirtást, támogatom a Palestine Actiont" feliratú táblákat a magasba tartva.

A Scotland Yard közölte, hogy szombat estig a demonstráció 42 résztvevőjét őrizetbe vette. Negyvenegyet közülük a 2000-ben kelt terrorellenes törvénybe ütköző bűncselekmény elkövetésének gyanújával, egy további tüntetőt testi sértés kísérlete címén fogtak le.

A szervezet mellett múlt szombaton is sokan tüntettek Londonban; a rendőrség aznap 29 ember vett őrizetbe, köztük egy 83 éves lelkészt.

A demonstrációk szervezői azt a véleményüket hangoztatják, hogy a Palestine Action nem terrorszervezet, hanem erőszakmentes akciókat végrehajtó polgári engedetlenségi mozgalom, így a betiltásáról és terrorszervezetté minősítéséről hozott kormányhatározat hatalmi és törvényi visszaélés.

(MTI)