Donald Trump szerdán bejelentette, hogy közlekedési miniszterét, Sean Duffyt nevezte ki a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal élére.

Sean Duffy lesz a NASA "ideiglenes adminisztrátora" - közölte Trump a Truth Social közösségi média fiókján, anélkül, hogy megmondta volna mennyi időre szól a megbízatás. "Kiváló vezetője lesz az egyre fontosabbá váló űrügynökségnek, még ha csak rövid időre is" - hangsúlyozta.

A tisztségre korábban kiszemelt Jared Isaacman zsidó üzletember, a multimilliárdos Elon Musk közeli barátja május végén esett ki a jelöltek sorából, nem sokkal azelőtt, hogy Trump és Musk között a költségvetési törvényjavaslat miatt kirobbant vita napvilágot látott.

Július 6-án az amerikai elnök azzal magyarázta ezt a fordulatot, hogy Jared Isaacman "demokrata volt, aki soha nem járult hozzá republikánus kampányához". "Azt is gondoltam, hogy nem lenne helyénvaló, ha Elon egy nagyon közeli barátja, aki az űriparban dolgozott, vezetné az NASA-t, amikor a NASA olyan fontos része Elon üzletének" - tette hozzá az elnök.

(MTI nyomán)