Hét és féltől kilenc évig terjedő börtönbüntetésre ítélte egy azerbajdzsáni bíróság a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) újságíróját és hat másik újságírót, akik ellen csempészet és több más jogcímen emeltek vádat - jelentette be az RFE/RL.

Mind a hét vádlott politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást.

Farid Mehralizadát, az RFE/RL újságíróját, közgazdászt, kilencévi elzárásra ítélték. Kilencévi börtönt kapott Ulvi Hasanli, a korrupcióval és emberi jogokkal foglalkozó független Abzas Media igazgatója, valamint a szintén ennél a médiumnál dolgozó Sevinj Abbasova (Vagifqizi) főszerkesztő és Hafiz Babali oknyomozó újságíró is. Az ugyancsak az Abzas Mediánál foglalkoztatott Nargiz Absalamova és Elnara Gasimova riportereket nyolc, Mahammad Kekelov igazgatóhelyettest pedig hét és fél évi börtönre ítélte a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak ügyvédei fellebbezést jelentettek be.

A Riporterek Határok Nélkül (RFS) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet pénteken elítélte a "felháborító" ítéleteket, amelyek célja szerinte "a korrupciót és az igazságtalanságot feltáró hangok elnémítása". Valamennyi vádlott azonnali szabadlábra helyezését sürgette, és felszólította a nemzetközi szereplőket a Bakura gyakorolt nyomás fokozására.

Az Abzas Media hat újságíróját 2023 novemberében vették őrizetbe. A hatóságok szerint 40 ezer eurónyi kézpénzt találtak a hírportál bakui székhelyén, és valutaüzérkedés miatt is vád alá helyezték őket.

(MTI)