Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
"Oroszország már a negyedik helyet foglalja el a világon a bruttó hazai termék (GDP) tekintetében. Európában az első. Ezek nagyon jelentős mutatók" - mondta az államfő.
Fontosnak nevezte a világ egyik legnagyobb gazdasága státusz folyamatos erősítését. Mint mondta, olyan feltételeket kell teremteni, hogy mind a hazai, mind a baráti országokból érkező vállalkozások befektessék erőforrásaikat, modernizálják és bővítsék termelésüket Oroszországban.
A GDP rangsor felállításában az orosz statisztikák a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján szoktak kalkulálni.
Putyin szerint az orosz GDP évente több mint 4 százalékkal nő, a növekedés üteme meghaladja a világátlagot. Az adatai alapján orosz GDP az idei első négy hónapban, éves szinten, 1,5 százalékkal nőtt, áprilisban 1,9 százalékkal. Eközben "egyes szakértők és elemzők a stagnálás, sőt recesszió kockázatára is rámutatnak, amit nem szabad megengedni" - jelentette ki.
"Az a kép, amely szerint orosz gazdaság kizárólag nyersanyag-alapú és a szénhidrogén-exporttól függő, egyértelműen elavult " - mondta az orosz vezető, utalva arra: a nem olaj- és gázipari GDP növekedése 2023-ban 7,2, 2024-ben pedig 4,9 százalék volt, ami jelentős adat.
Hozzátette: az orosz GDP növekedése nemcsak a hadiipari komplexumhoz kötődik, hanem az agráriparhoz, az építőiparhoz, a pénzügyi szektorhoz és más ágazatokhoz is.
Az elnök elmondta, hogy a központi bank és a kormány intézkedéseinek köszönhetően az infláció 10 százalék alá csökkent, az éves infláció június 16-án 9 százalék volt, az infláció célkövetése folytatódik.
Az orosz vezető által ismertetett adatok szerint a foglalkoztatottak száma 2,4 millió fővel nőtt, a munkanélküliség pedig 2,3 százalékra csökkent, ami történelmi mélypont. A fiatalok munkanélküliségi rátája Oroszországban 7,5 százalék, ami, mint mondta, az egyik legjobb mutató a világon.
A beszámoló értelmében Oroszország rekordszintű csökkenést ért el a szegénységi rátában, amely tavaly 7,2 százalékot tett ki. 2000-ben ez az arány 29 százalék volt, jelenleg a cél az 5 százalék elérése.
(MTI)