A svájci központi bank (SNB) az elemzői várakozásoknak megfelelően nulla szintre csökkentette az alapkamatot csütörtöki döntésével. Az alapkamat 0,25 százalékról változott nulla százalékra. A döntés június 20-án lép életbe.

A jegybank megállapítása szerint Svájc gazdasági kilátásai továbbra is bizonytalanok, a globális gazdasági kilátások romlottak a megnövekedett kereskedelmi feszültségek miatt, miközben nőtt a frankra nehezedő felértékelődési nyomás.

A jegybank megerősítette az idei évre vonatkozó, 1-1,5 százalékos gazdaságnövekedési előrejelzését, míg a jövő évit 1,5 százalékról, 1-1,5 százalékra rontotta.

A fogyasztói árindex idei alakulására vonatkozó becslését 0,4 százalékról 0,2 százalékra, a jövő évire pedig 0,8 százalékról 0,5 százalékra változtatta a svájci központi bank csütörtökön.

Megfigyelők szerint az alacsonyabb inflációs előrejelzés fokozza a piacnak azt a várakozását, hogy az év végén már negatív kamat lehet, ugyanúgy, mint 2014 és 2022 között, ami viszont népszerűtlen volt a bankok, a megtakarítók és a biztosítótársaságok körében.

Az SNB kamatcsökkentésére azután került sor, hogy a svájci éves infláció májusban négy év után először negatívba fordult, 0,1 százalék csökkenést mértek, elmaradva a jegybank 0-2 százalékos célsávjától.

(MTI)