Hadi fejlesztései és katonai műveletei átláthatóbbá tételére szólította fel Kínát szombaton az ausztráliai védelmi miniszter.

Richard Marles a Szingapúrban rendezett Sangri-la Párbeszéd biztonságpolitikai konferencia margóján adott interjújában elmondta, hogy bár Canberra továbbra is fontos stratégiai partnerként tekint Pekingre, a nagyobb átláthatóság a két ország közötti jó kapcsolatok egyik kulcsa, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben nagyobb átláthatóság és mélyebb párbeszéd indul védelmi téren Ausztrália és Kína között.

Februárban Ausztrália mellett Új-Zéland is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy három kínai hadihajó éles lőszerrel hajtott végre hadgyakorlatot a Tasman-tengeren. Ezzel és a többi, a környéken indított kínai hadgyakorlattal összefüggésben Marles elismerte, hogy a műveletek összhangban voltak a nemzetközi joggal, bár, mint fogalmazott, "Kína lehetett volna körültekintőbb is". Elmondta azt is hogy az ausztrál erők közelről meg tudták figyelni a kínai egységeket, "amint azok ausztráliai területek közelébe értek".

Peking a maga részéről jelezte, hogy további hasonló hadgyakorlatokat tervez végezni, azok ugyanis - mint azt kínai tisztségviselők kiemelték - "teljesen megszokottnak számítanak nemzetközi vizeken".

Ausztrália - amely jelenleg a GDP-je mintegy két százalékát fordítja védelmi kiadásokra - korábban rakétavédelmi képességeinek növelésére tett ígéretet, valamint bejelentette, tervezi, hogy a harmincas évekre a védelmi kiadásokat 2,4 százalékra növeli.

(MTI)