Tovább nőtt áprilisban Haitin azok száma, akik az országban dúló erőszakcselekmények miatt voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból - közölte pénteken az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA), amely egyúttal a súlyosbodó élelmiszerbizonytalanságra is felhívta a figyelmet.

A haiti válsággal kapcsolatos, áprilist feldolgozó jelentésében az ügynökség hangsúlyozta, hogy egyes körzetekben tovább fokozódott az erőszak, és csak áprilisban több tízezren menekültek el a fegyveres bandák között dúló harcok elől. A jelentés összeállítói hangsúlyozzák, hogy azonnali szükség van ivóvízre, élelmiszerre és egészségügyi eszközökre, valamint a nők és lánygyerekek fokozott védelmét sürgette.

Jóllehet a menekülők többsége a családtagoknál meg tudja magát húzni, még mindig több mint 12 ezren kénytelenek sebtében felhúzott szállásokat választani - olvasható a jelentésben, amelyben aláhúzzák azt is, hogy az ország több mint egymillió belső menekültjéből áprilisban már több mint 200 ezer ember élt átmeneti szállásokon, azaz 10 százalékkal több, mint márciusban.

A jelentésben felhívják a figyelmet a növekvő élelmiszerbizonytalanságra is, emlékeztetve az Integrált Élelmezésbiztonsági Skála (IPC) ugyancsak áprilisban közzétett adataira is, amelyek szerint a lakosság több mint felét, 5,7 millió embert fenyeget akut élelmiszerhiány.

Az OCHA azt is hangsúlyozta, hogy április végéig újabb 1600 iskola zárt be, így már több mint 243 ezer gyerek maradt oktatás nélkül.

Az oktatási intézmények bezárása elsősorban Oeste megyét érinti, ahol a főváros, Port-au-Prince is található, valamint Centro megyét, ahol a legtöbb iskolát átmeneti szállássá alakították vagy éppen fegyveres csoportok foglalták el őket.

Haitin az év első három hónapjában már mintegy 1600-an haltak meg a bandaháborúk, illetve a fegyveres csoportok és a biztonsági erők közötti összecsapások miatt, és 580 sebesültről is tudni.

Tavaly az erőszakcselekmények legkevesebb 5600 ember halálát okozták, ez mintegy ezerrel több a 2023-as adatnál.

(MTI)