"Dzsihádakadémia" létrehozása miatt tartóztatott le két fiatal nőt a rendőrség a madridi agglomerációhoz tartozó Alcorcónban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.

A tájékoztatás szerint a 19 és 21 éves, büntetlen előéletű nők virtuális platformot hoztak létre, látszólag vallási képzést biztosítva elsősorban nők számára, de valójában a dzsihadista terrorizmushoz köthető tartalmakat terjesztettek és próbáltak népszerűsíteni, hogy híveket toborozzanak. Normalizálták a radikális viselkedést, kommenteket írtak a dzsihád szándékáról, és egy korábbi, a barcelonai metróban nők ellen elkövetett támadást dicsőítettek.

A nyomozás tavaly vette kezdetét, miután terrorizmusellenes szakértők több olyan közösségimédia-profilt azonosítottak, amelyek adminisztrátorai dzsihadista anyagokat hoztak létre és terjesztettek. Feltárták, hogy a gyanúsítottak az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődő adattárakba jutottak be, ahol a toborzásról és kiképzésről szóló tartalmakra voltak kíváncsiak, és azokat közzétették közösségi oldalaikon.

A spanyol rendőrség hétfőn tartóztatta le a két nőt, egyiküket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, másikuk korlátozó intézkedések mellett szabadlábon védekezhet.

A szaktárca adatai szerint idén 34 műveletben 60 embert vettek őrizetbe dzsihadista terrorizmussal összefüggő bűncselekmények gyanújával.

(MTI)