A Koreai Munkáspárt Központi Katonai Bizottsága hat új hadtestparancsnokot nevezett ki, és lecserélte a hadsereg tüzérségi és biztonsági szolgálatának a vezetőjét - közölte az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) csütörtökön.
A szermélycseréket a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának 8. kibővített ülésén jelentették be, amelyen megfigyelőként részt vettek a védelmi minisztérium vezető parancsnokai, továbbá az észak-koreai hadsereg összes nagy egységének katonai és politikai parancsnokai.
A találkozón többek között arról esett szó, hogy meg kell erősíteni a politikai testületek szerepét a hadseregben, és hogy "vasfegyelemre" van szükség.
Május 21-én megrongálódott egy taktikai nukleáris fegyverek szállítására alkalmas 5000 tonnás romboló az északkeleti Cshongdzsin kikötőjében. A balesetet szenvedett hadihajó Észak-Korea második ismert rombolója. A vízrebocsátási ünnepségen Kim Dzsongun észak-koreai vezető is részt vett.
A balesetet az okozta, hogy a kioldó mechanizmus idő előtt bekapcsolódott, aminek a következtében a hajó orra a csúszdán maradt, a tat pedig a vízbe került. Kim Dzsongun a hajó építését és tervezését felügyelő szervezetek vezetésének bűnös felelőtlenségére fogta az incidenst, és elrendelte a hajó helyreállítását a júniusi pártplénum előtt.
A Cshongdzsini Hajógyár főmérnökét, a hajótestépítő műhely vezetőjét, valamint az üzem adminisztratív ügyekért felelős helyettes vezetőjét őrizetbe vették.
(MTI)