A maximálisan kiszabható húsz év szabadságvesztésre ítéltélték szerdán a 299 áldozat, többnyire kiskorú ellen elkövetett szexuális zaklatással és erőszakkal gyanúsított egykori francia sebészt.
"A bíróság figyelembe vette, hogy az elkövetett cselekmények különösen súlyosak az áldozatok száma, fiatal koruk és a 74 éves volt sebész cselekedeteinek kényszeres jellege miatt" - indokolta döntését a bretagne-i Vannes büntetőbírósága.
A 74 éves Joël Le Scouarnec a nyomozás szerint három évtized alatt követte el a bűncselekményeket páciensei ellen. A szexuális bűncselekményekről a férfi jegyzetfüzeteiben számolt be.
Az ügy tárgyalása mintegy négy hónapon át tartott a vannes-i bíróságon, ahol a volt sebész márciusban elismerte az ellene felhozott összes vádat, azaz 111 nemi erőszakot és 188 szexuális zaklatást, amelyeket 1989 és 2014 között követett el. A 299 áldozat közül 256-an 15 év alatti volt az elkövetés idején.
Joël Le Scouarnec hétfőn, az utolsó szó jogán nem kért "semmilyen engedékenységet", és azt mondta, hogy "tisztában van azzal a mérhetetlen fájdalommal, amelyet (a bűncselekményei) okoztak az áldozatoknak és családjaiknak".
Joël Le Scouarnecet 2020-ban már 15 évi börtönre ítélték négy gyermek - köztük két unokahúga - ellen elkövetett szexuális erőszak és zaklatás miatt.
Az egykori sebész 2017-ben bukott le, amikor a szomszédságában élő hatéves kislány elmondta, hogy a férfi a kerítésen át megfogta őt. A bejelentés nyomán a hatóságok házkutatást tartottak, és Le Scouarnec lakásában több mint 300 ezer fotót, 650 pedofil és más perverz videót, valamint jegyzetfüzeteket találtak, amelyekben önmagát pedofilként írta le, és részletesen beszámolt az általa elkövetett szexuális bűncselekményekről.
A vannes-i perben az orvos által 1989 és 2014 között elkövetett szexuális visszaéléseket tárgyalták. A dokumentumokban szereplő 299 áldozat - 158 férfi és 141 nő - a jelzett időszakban átlagosan 11 éves volt. A nyomozati dokumentumok szerint a gyanúsított fiúkat és lányokat is zaklatott szexuálisan, amikor egyedül voltak a kórházi szobában vagy altatásban voltak a műtőben.
Az egykori orvost már 2005-ben felfüggesztett börtönre ítélték pedofil képek birtoklása miatt, de az ítélet ellenére 2006-ban megkapta kórházi orvosi kinevezését.
(MTI)