Egységbe szólította az ország lakosait kedden Aleppóban mondott beszédében Ahmed es-Saraa, Szíria ideiglenes elnöke. A politikus az Aleppó, a győzelem kulcsa című rendezvényen hangoztatta, hogy a háború utáni újjáépítés "még csak most kezdődik". Beszéde előtt az aleppói csatában elesett harcosok képeit mutatták egy videókivetítőn.
"Ó, nagy szíriai nép, az építkezés csatája most kezdődött" - mondta es-Saraa a lelkes tömegnek. "Fogjunk össze és bízzunk Istenben, hogy országunkhoz és népéhez méltó fényes jövőt építhessünk!" - tette hozzá.
Az új kormány egy olyan országot örököl, amelyet szétszakított és tönkretett a 14 éve tartó polgárháború, amelyben több mint félmillió ember halt meg. A Bassár Aszad volt elnök ellen bevezetett nyugati szankciókat nemrégiben feloldották, ami megnyitotta az utat az ország lehetséges újjáéledéséhez.
"Ragadjuk meg ezt a lehetőséget és vállaljuk ezt a felelősséget!" - jelentette ki az ideiglenes államfő. "A jelszavunk maradjon ugyanaz, mint mindig is volt: nem nyugszunk, nem lazítunk az erőfeszítéseinken, amíg nem építjük újjá Szíriát, és amíg nem vagyunk büszkék rá az egész világ előtt" - mondta végezetül es-Saraa.
(MTI)