A közepes esős évszak, valamint a Tigris és az Eufrátesz vízhozamának csökkenése miatt Irakban 80 éve most a legalacsonyabb a vízkészletek szintje. A 2024. évinél súlyosabb vízhiány miatt a hatóságok az idén nyáron kénytelenek korlátozni a megművelt területek nagyságát - mondta az AFP-nek Háled Samal, a vízforrások minisztériumának szóvivője.
Az általános éghajlatváltozás által érzékenyen sújtott Irakban magas hőmérsékleteket mérnek, és legkevesebb öt éve egymást követik az aszályos időszakok. Bagdad szerint az aszályért felelősek a folyók felső forrásvidékén, a szomszédos Törökországban és Iránban épített duzzasztógátak is, amelyek drámaian csökkentik az Irakon áthaladó két nagy folyam vízszintjét.
"Irak jelenleg 40 százalékkal kevesebb vízmennyiséget kap ahhoz képest, amennyi érkezhetne, ez világosan látszik a Tigris és az Eufrátesz vízhozamán" - szögezte le Háled Samal, aki szerint tavaly magasabbak voltak a stratégiai vízkészletek, a jelenleginek a duplája. Hozzátette, hogy a nyári évszak elején 18 milliárd köbméter víznek kellene érkeznie, ehelyett most csak 10 milliárd köbméter érkezik.
A szóvivő közölte, hogy 80 éve nem voltak ilyen alacsonyak a vízkészletek, az idei kevésbé csapadékos telet hozva fel indokul.
A 46 milliós iraki népességi ivóvízkészletének az aszály közepette történő biztosítása érdekében a hatóságok az elmúlt években a termőterületek korlátozására kényszerültek.
Samal szerint a mezőgazdasági terv "több mint 1,5 millió donum (3,75 millió km2, a donum több közép-keleti országban, így Irakban a terület mértékegysége, eredetileg egy nap alatt egy ember által megművelt terület nagyságát jelentette) öntözését irányozza elő, míg 2024 nyarán még 2,5 millió donumnyi kukorica-, zöldség- és rizsültetvényt öntözhettek.
Törökország rendszeresen felszólítja Irakot a jobb vízgazdálkodásra, a hagyományos öntözési technikákat okolva a pazarlásért.
Bagdad 2024-ben vízügyi megállapodást írt alá Ankarával, amely egyebek mellett közös terveket irányoz elő a vízforrásokkal való jobb gazdálkodás érdekében.
(MTI)