Mindenki attól fél, hogy megismétlődnek a 2018-as jelenetek, és az amerikai elnök mérgében olyat tesz, ami akár a szövetség végét is jelentheti. A Makronóm elemzője, Révész Béla Ákos alábbi cikke a Mandineren jelent meg.

Több európai vezető attól tart, hogy megismétlődhet a 2018-as NATO-csúcs botrányba fulladt tanácskozása, amikor Donald Trump megunta a szócséplést, az asztalra csapott, és közölte, hogy az Egyesült Államok kilép a NATO-ból – amennyiben a tagállamok nem hajlandók komolyan venni védelmi költségvetésük intenzív felpörgetését. Akkor holland miniszterelnökként gyors ígéreteivel éppen az a Mark Rutte mentette meg a tragikus szituációt, aki ma a szövetség főtitkára – kérdés, most mennyi tehetsége lesz kivédeni a várható tornádót.

A transzatlanti feszültségek éppen a júniusi NATO-csúcson robbanhatnak. Trump folyamatosan kritizálja alulköltekezése és elkényelmesedése miatt a katonai szervezet európai szárnyát: a kapcsolatok romlásának éppen ez volt az egyik kiváltó oka. Az amerikai elnök szerint a GDP-arányos 5 százalékos védelmi költségvetés lenne a minimum a tagállamok számára, javaslata azonban valószínűleg a szokásos és szándékos fölélövés, hogy legalább a 3-3,5 százalékot elérje. Az mindenesetre biztos, hogy a közelgő csúcson új szövetségi ajánlás fog születni a védelmi büdzsék növelésének arányairól, ám addig is, amíg ez meg nem történik, az európaiak szerint Trumpot „folyamatosan nyugtatni kell”. Ez nehéz feladat, tekintve, hogy az Európai Unió éppen kereskedelmi háborút tervez indítani a sajátját már javában viselő Egyesült Államokkal szemben, és mintegy 100 milliárd eurónyi bosszúvámot készül kivetni az amerikai termékek ellen, válaszul Washington hasonló kezdeményezéseire.

Információk alapján az európai szárnyban óriási az idegesség a lehető legrövidebb időtartamra korlátozott csúcs előtt. Egy EU-s tisztviselő szerint mindenki csak túl akar lenni a találkozón, azt mondani Trumpnak, amit hallani akar, és megúszni az egészet katasztrófa nélkül. Az Európai Unió 27 tagállamából 23 NATO-tag is, érthető tehát az aggodalom amiatt, hogy

Trump a szövetségi rendszeren áll bosszút, amennyiben túlzottan felidegesíti magát egy transzatlanti vámháború miatt.

Emiatt – a Financial Times megerősített információi szerint – több kormányfő is azért lobbizik az Európai Bizottságnál, hogy halassza el az előzetesen beígért bosszúvámok élesítését a NATO-csúcs utánra – és egyáltalán, semmi olyat ne tegyen, amivel felingerelheti a Fehér Házat. Ugyanakkor a tagállamoktól is azt kérik, hogy ne hozzanak olyan jelentős védelmi beruházási döntéseket, amelyekből (szintén bosszúból) kizárják az Egyesült Államok részvételét – ebben az esetben is attól tartanak, hogy Trump kollektív büntetést alkalmazna a szövetség ellen. Sőt: még nyilvános megszólalásaikban is kerüljék ezeket a témákat, ahogyan az elnök Grönlanddal kapcsolatos terveinek kritizálását vagy Ukrajnával kapcsolatos politikájának bírálatát.

Pánikgomb

Kevés a valószínűsége, de Trump káoszpolitikájában még az is benne rejlik, hogy el sem megy a találkozóra. Fehér házi források szerint tervezi a megjelenést, de ha nem születik legalább valamiféle előzetes megállapodás a védelmi költségvetések drasztikus növeléséről, az is előfordulhat, hogy értelmetlennek találja majd a NATO-csúcsot, és egyszerűen otthon marad. Az európai szárny mindenesetre igyekszik kihúzni ezt a méregfogat, és pánikszerűen készíti az elemzéseket arról, miként, hogyan és mennyire gyorsan lehet a katonai függőségi viszonyt csökkenteni az Egyesült Államoktól, valamint melyek azok a konkrét európai területek, ahol a biztonságot garantálni tudja az amerikai erők jelenléte nélkül is. (Jelenleg 5-10 évre becsülik egy ilyen folyamat észszerű kivitelezését, ám azzal is tisztában van mindenki, hogy az elnök hajlamos a drasztikusan gyors intézkedések meghozatalára, vagyis Trump meggyőzése egyre több és nagyobb területet érint.)

Eredetileg a hágai csúcstalálkozót Mark Rutte új főtitkár nagy debütálásaként várták, ám az már nyilvánvaló, hogy a volt holland kormányfőre inkább „hivatásos” Trump-suttogói minőségben lesz szükség, akinek ismét

elő kell vennie minden diplomáciai érzékét és őszintének tűnő mosolyát, hogy megmentse a találkozót egy esetleges amerikai csapástól.

Ennek megfelelően a csúcs szervezői mindent megtesznek, hogy csökkentsék a kockázatokat: a találkozó időtartamát két igen szűk napban határozták meg, a vezetők közötti megbeszéléseket pedig igyekeznek a minimálisra korlátozni, hogy még véletlenül se idegesítse fel senki az elnököt egy olyan mondattal vagy kiszivárgott véleményinformációval, ami a NATO jelenleg ismert formáját katasztrofálisan átformálhatná egy hirtelen Trump-döntés miatt.

Ami teljesen nyilvánvaló – és a programot ennek megfelelően fogják alakítani –, az az, hogy Trump első- és másodsorban is a költségvetésekről akar majd beszélni és hallani. Minden más csupán a futottak még kategóriába kerülhet. Vagyis az előző évek csúcstalálkozóinak kiemelt témái, mint Ukrajna szerepe a szövetségi rendszerben vagy azon kívül, az ázsiai partnerországi kapcsolatok vagy éppen a szövetség klímavédelemmel kapcsolatos vitái jelentéktelenné válnak a közelgő csúcs programjában.