A katonai és technológiai együttműködés erősítéséről és más intézkedésekről írt alá szerződést pénteken a franciaországi Nancyban a lengyel miniszterelnök és a francia elnök. A szerződés tartalmaz egy olyan kitételt is, amelynek értelmében a két NATO-tagállam támadás esetén segítséget nyújt egymásnak.
Emmanuel Macron a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a két ország felelősséget visel Európa békéjéért és biztonságáért, amelyet az Ukrajna elleni orosz támadás "három, vagy inkább már majdnem tíz éve próbál meg aláaknázni". Macron szerint ez a felelősség Ukrajna két ország általi határozott támogatásán és tűzszünet elérésén, valamint egy biztonsági garanciákon alapuló tartós béke feltételeinek megteremtésén alapul.
A Nancy-i Szerződés aláírásra egy nappal azelőtt került sor, hogy Ukrajnában tanácskoznak szombaton a Franciaország és Nagy-Britannia vezette úgynevezett "eltökéltek szövetsége" vezetői, akik növelni kívánják az Ukrajnának nyújtott segítséget. Macron a sajtótájékoztatón közölte, hogy Franciaország részt vesz az ukrajnai csúcstalálkozón, de azt nem árulta el, hogy ő Ukrajnába utazik-e.
"Meggyőződésem, hogy mától Franciaország és Lengyelország képes lesz ezekben a nehéz időkben számítani egymásra minden nehéz helyzetben" - jelentette ki Donald Tusk. Az észak-atlanti szövetségben Lengyelország fordítja arányában a legtöbbet a védelmi kiadásokra: a GDP 4,12 százalékát.
A nancy-i megállapodás az első, amelyet Olaszország, Spanyolország és Németország után Franciaország egy kelet-európai állammal írt alá.
A találkozón Donald Tusk lengyel miniszterelnök bírálta azokat a vezetőket, akik részt vesznek a "náci Németország" felett aratott győzelem 80. évfordulója tiszteletére Moszkvában tartott katonai díszszemlén, úgy vélve, hogy részvételük az eseményen "szégyen".
"A részvétel a győzelem napi díszszemléjén azoknak, akik városokat, kórházakat, óvodákat bombáznak három éve, több mint egy millió embert öltek meg, illetve sebesítettek meg súlyosan, szégyen" - jelentette ki Donald Tusk.
A találkozó színhelyén, a kelet-franciaországi Nancyben élt a XVIII. század végén Stanislaw Leszczynski lengyel király, aki a lengyel trón elvesztése után a Lotaringia hercege címet kapta.
(MTI nyomán)