Kábellopás okozott komoly fennakadást hétfőre virradóra Spanyolországban a vasúti közlekedésben - közölték a helyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint 30 távolsági járat volt érintett összesen 10 700 utassal, mindenekelőtt a gyorsvasúti szakaszon Madrid és Andalúzia, valamint részben Barcelona és szintén a déli régió között.

Utasok ezrei voltak kénytelenek az éjszakát a vasúti kocsikban tölteni - adta hírül az RTVE közszolgálati televízió a spanyol vasúttársaság szóvivőjére és az érintettekre hivatkozva. "Tizenöt órát voltam vonaton Barcelonából Sevillába" - ismertette Jesús Navarro, az RTVE egyik riportere.

Óscar Puente közlekedési miniszter súlyos szabotázsakciónak nevezte a történteket. Mint mondta, a Madridtól délre található Toledo tartományban különböző helyeken kábellopást követtek el, emellett pedig károk keletkeztek egy felsővezetéken is, utóbbit azonban egy mozdony okozhatta.

"Több száz emberrel közösen egy sötét vonaton töltöttem az éjszakát kevés vízzel és élelem nélkül, míg kora reggel végre folytatni tudtuk utunkat" - mondta egy fiatal férfi az RTVE-nek nyilatkozva. "Számomra ugyan ez egy kissé kalandos volt, de több szülő is volt csecsemőkkel, és idős emberek is, akik számára ez igazán rossz élmény volt" - tette hozzá.

Az ellopott kábeleket a jelzőrendszerekben használják. Hétfőn délelőtt ennek következtében még sok késés, illetve járattörlés volt. A közlekedési miniszter délben közölte, hogy a helyzet nagyrészt már normalizálódott, s azt ígérte, hogy a forgalmi rend a délutáni órákban fog teljesen helyreállni.

(MTI)