Ruanda kezdeti tárgyalási szakaszban van az Egyesült Államokból kitoloncolandó bevándorlók befogadásáról - közölte Olivier Nduhungirehe ruandai külügyminiszter az állami televízióban.
Ruanda az utóbbi években olyan országként igyekezett feltűnni, amely célországa lehet a nyugati országok által eltávolítani akart bevándorlóknak, annak ellenére, hogy jogvédő csoportok szerint Kigali nem tart tiszteletben többet is a legalapvetőbb emberi jogok közül.
Kigali 2022-ben megállapodást kötött Nagy-Britanniával arról, hogy befogad tőle több ezer elutasított menedékkérőt, de az egyezséget tavaly az akkor újonnan megválasztott brit miniszterelnök, Keir Starmer elvetette.
"Tárgyalásokat folytatunk az Egyesült Államokkal" - mondta a külügyi tárca vezetője a tévének adott interjújában, amelyet vasárnap késő este sugároztak. Hangoztatta: "még nem jutottunk el abba a szakaszba, hogy pontosan meg tudjuk mondani, hogyan folytatódnak a dolgok, de a tárgyalások folyamatban vannak, (...) még mindig a korai szakaszban vannak".
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra figyelmeztetett: fennáll a veszélye annak, hogy Ruanda az oda kitoloncolt migránsokat visszaküldi abba az országba, ahonnan elmenekültek. Kigali visszautasította ezt a vádat, és hazugsággal vádolta meg a nemzetközi szervezetet.
(MTI)