Örményország és Irán szerdán és csütörtökön kétnapos közös hadgyakorlatot tartott - jelentette az iráni állami média csütörtökön a Forradalmi Gárda egyik tisztségviselőjére hivatkozva.

A jereváni védelmi tárca még a gyakorlat kezdete előtt közölte, hogy közös örmény-iráni hadgyakorlatot tartanak a két ország különleges egységeinek bevonásával a 44 kilométeres közös határ mindkét oldalán. A tájékoztatás szerint a manőveren "szimulált terroristacsoportok" határátkelőhelyek elleni támadásainak elhárítását gyakorolják.

"A gyakorlat célja a határok biztonságának megerősítése a két ország közös érdekei alapján" - írta az iráni állami sajtó a Forradalmi Gárda egyik tisztségviselőjére hivatkozva.

Örményország az utóbbi években közeledett a Nyugathoz, különösen azután, hogy az örmény szakadár Hegyi-Karabah enklávé Azerbajdzsán általi visszafoglalása miatt megromlottak kapcsolatai hagyományos szövetségesével, Oroszországgal. Örményország Iránnal szoros kapcsolatokat ápol, amely ország nukleáris programja miatt nyugati szankciók hatálya alatt áll.

Örményország határai a szomszédos Azerbajdzsánnal és Törökországgal több mint három évtizede le vannak zárva, ezért az Iránnal közös hegyvidéki határnak kiemelt gazdasági jelentősége van.

(MTI)